Gerjeni SK – DABAS-GYÓN FC: 0-1 (0-1)

A mérkőzést követően Buzás Attila vezetőedzőnk értékelte a tavaszi idény első mérkőzését:

„Több esetben hibáztunk olyan szituációkban, amikor szerencsésebb megoldásokkal, akár gyakorlatilag gólt is szerezhettünk volna. Még tisztázódnak a feltételek a játékosok között. Volt egy nagy feszültség, némely játékosok olyan nyomás alatt érezték magukat, ami nehéz volt a számukra, és voltak olyanok, akik nem fogták meg jól ezt a találkozót. Annyi biztos, hogy formálódó játékunk van, kicsit fel kéne gyorsítani, ehhez kellenek a sikerek. Nincsenek lefutott meccsek, nagyon sok mindenen múlhat egy-egy dolog. Itt egy olyan lélektani hátrányba kerültünk a gól után, amit most jelen pillanatban a csapat még nem tudott megoldani. De hát ez lehetett volna fordítva is, bár futballban meg nincs ilyen. Most az az igazság, hogy kikaptunk, de ez nem olyan vereség volt, ami miatt le kéne lógatni mindenkinek a fejét, hanem ebből azért lehet építkezni is.”

A szurkolóinknak hálásan köszönjük, hogy Paksra is eljöttek buzdítani játékosainkat!

Hajrá Gerjeni SK! Hajrá Gerjen!